top of page

Látnivalók Arlóban és környékén

Arlóban és környékén sétálva egyrészt a Gyepes-völgy, a Suvadás-liget és az Ó-Bükk vadregényes természeti értékeit, másrészt a település gazdag történelmi és kulturális örökségének emlékeit látogathatja végig az utazó.

Suvadásos tó

 

A XIX. században és a XX. század elején a település keleti részén intenzíven bányászott barna kőszén fejtési eljárásaihoz tartozott a robbantásos frontfejtés, mely kisebb-nagyobb rezonanciákat okozott egyes területeken. A Csahó hegy geomorfológiai adottságai (vízzáró agyagréteg felett vízátengedő homok) és a kis földmozgások következményeként három ízben szakadt le a hegy nyugati feléről egy-egy jelentősebb földtömeg és zárta el a Szuhony patak völgyét. A természetes völgyzárógát megakadályozta a közel 10 km hosszú völgy vízgyűjtő területéről a csapadék és forrásvizek lejutását és a völgy fenékén a szántók, legelők helyén képződött egy tó. A folyamatosan emelkedő vízszint eláradással fenyegette a falut, így meg kellett oldani a szintszabályzást. Többszöri kísérlet eredményeként jött létre a mai bukóaknás szabályzó, mely a helyi horgászok segítségével került kialakításra. A tó felülete stabilizálódott, a földkönyvi kimutatás szerint 8,1 hektáros. A környékbeliek hamar felfedezték a nagyszerű természeti adottságokkal rendelkező völgyet és a keletkezett kis hegyvidéki tavat. Sorra épültek víkendházak a mellékvölgyekben és az akkoriban jól prosperáló Ózdi Kohászati Üzemek nyújtott támogatást a strand kiépítéséhez. Jelenleg kemping és strandfürdő működik területén. A tó nyújtotta lehetőségek közül a fürdés, horgászat, evezés biztosított.A tó körüli közművesített telkek rendelkeznek ivóvíz, gáz, kábeltévé, telefon bekötési lehetőségekkel. A területet az önkormányzat védetté nyilvánította.

Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet

 

Az Ó-Bükknek, vagy Heves-borsodi dombságnak nevezett kistáj az elmúlt évtizedekben nem sok érdeklődésre adott számot a szakemberek köréből. Nem voltak hitelt érdemlő paraméterek a flóráról, faunáról. Lelkes természetvédők és a Bükki Nemzeti Park szakemberei munkája során sorra tárultak fel azok az értékek, melyek egyre inkább szükségessé tették a védelmet. E kutatás sorozat megkoronázása volt a tájvédelmi körzet létrehozása, melyben Arló e külterülete a legértékesebb terület. A Gyepes-völgy igazi csemege a természetet ismerő érdeklődők számára. A völgyfenéken csörgedező patak és a kapcsolódó vizes rétek, égeresek olyan páratlan élőhelyet biztosítanak növénynek, állatnak egyaránt, ami egyedivé és rendkívül értékessé teszi a területet. A völgy le van zárva az autósforgalom elől, ami lehetővé teszi a zavartalan túrázást és figyelmes szemlélődést.

Ivánkapusztai vadászház

 

A helyben kastélyként emlegetett, jelenleg szolgálati lakásként működő kis, tornyos épület műemlék jellegű. Vadászház volt eredeti funkciója.

 

A Gyepes völgy egy mellék-völgyében telepített gyümölcsös közepén bújik meg, évtizedes fenyők árnyékában a hangulatos, romantikus építmény.

Műemlék római katolikus templom

 

A XV. században már meglévő templomot a község többször átépítette, és ennek eredménye a neobarokk műemlék.

 

A szószék és a padok védettséget élveznek. Az 1990-es években egy komoly felújításon ment keresztül az épület és sok év után rendeződött a környezete.

 

A templomhoz kapcsolódó parókia épületben Szent Ferenc Kisnővérei rend telepedett meg, akik karitatív tevékenységükkel nagyban hozzájárulnak a hátrányos helyzetű családok segítéséhez.

 

A templom védőszentje Szent Mihály.

Tájház

 

A múlt század építészeti jegyeit még viselő, szinte már egyedül álló épületet az önkormányzat 1994-ben vásárolta meg.

 

Jelenleg is zajlik a használati tárgyak gyűjtése, berendezése. Szobáiban most elsősorban kézműves foglalkozások zajlanak (gyöngyözés, szövés, bábkészítés, stb.).

 

A tájház udvarán 1999-ben kenyérsütő kemence épült.

Kós Károly szobra

 

Varga Géza erdélyi származású fafaragó mester munkáját 2011. október 23-án ünnepélyes keretek között a Tájház kertjében állította fel a falu közössége.

Millecentenáriumi park és emlékmű

 

A honfoglalás évfordulójára alakította ki a parkot az önkormányzat a falu központjában.

 

A parkból emelkedik ki egy földbeszúrt, stilizált szablya, amely szimbolizálja egyben a honfoglalást, másrészt pedig kereszt alakja a vallást. Rajta székely rovásírás.

 

Az emlékmű Nagy Ákos helyi pedagógus alkotása.

Egyetemes történelmi emlékmű

 

Gál János helyi fafaragó mester munkája nyomán született 1993-ban a Polgármesteri Hivatal előtti téren elhelyezett emlékmű, melyre történelmi korok arlói illetőségű hősei, halottai kerültek felvésésre.

 

Az emlékmű kis parkjában emelkedik ünnepnapokon a falu lobogója a magasba.

bottom of page