top of page

Hírarchívum

Az alábbiakban Arló Nagyközség Önkormányzatának és intézményeinek aktuális híreit, információit találja meg a látogató.

Megkapta az engedélyt a 25-ös főút

Megkapta a megyei kormányhivataltól a környezetvédelmi engedélyt a 25. számú főút Ózd és a megyehatár közötti, Arlót is érintő szakaszának fejlesztése. A beruházás részleteit is tartalmazó környezetvédelmi engedély pdf formátumban, ide kattintva letölthető.

Napirenden a szociális rendelet és a költségvetés

Többek között az önkormányzat és intézményei 2017. évi költségvetéséről, a szociális rendelet módosításáról, a civil szervezetek támogatásáról, az ASZAK térítési díjainak felülvizsgálatáról, valamint az iskolaépület visszavételéről tárgyal soron következő ülésén, 2017. február 24-én, pénteken 14 órától a Községházán az arlói képviselő-testület. Az új szociális rendelet tervezete ide kattintva olvasható, az ülés meghívója pedig ide kattintva letölthető (pdf).

Közmeghallgatás a városházán: fejlesztik a főutat Bátonyterenyétől Ózdig

A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. a 23. és a 25. számú főutak Bátonyterenye és Ózd közötti szakaszának kétszer két sávossá fejlesztését, valamint a belterületi átkelő szakaszok és a lehetséges elkerülő szakaszok kétszer egy sávos felújítását tervezi, többek között Arlót és a környező településeket is érintve. A beruházás környezeti hatásvizsgálata elindult. Ennek részeként 2017. február 16-án, csütörtökön 14 órától az Ózdi Városháza nagy tanácskozótermében (3600 Ózd, Városház tér 1., új épület II. emelet) közmeghallgatást tartanak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal ezzel kapcsolatos közleménye ide kattintva letölthető (pdf). A korábban február 13-ára Pétervásárára meghirdetett közmeghallgatást egy későbbi időpontban tartják meg.

A közkutak helyes használata télen

A téli időszakban a fagyásveszély miatt nagyon nem mindegy, hogyan használjuk a közkutakat. Az ÉRV Zrt. tájékoztatójából kiderül, hogy mi is a helyes használata e berendezéseknek.

A tájékoztató ide kattintva letölthető (pdf)

Az építési szabályzatról tárgyalnak

Többek között a helyi építési szabályzatról szóló rendeletről, a képviselő-testület 2017. évi munkatervéről, az ASZAK-konyha éttermének bérbeadásáról, valamint az Állami Számvevőszék által végzett ellenőrzésről készült jelentésről tárgyal soron következő ülésén - 2016. december 16-án, pénteken 14 órától - az arlói képviselő-testület. 

Az ülés meghívója ide kattintva letölthető (pdf).

Napirenden az szmsz és a fogorvosi rendelő

Többek között a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról, a szociális szakmai munka eredményességéről, a szociális szolgáltatásszervezési koncepció felülvizsgálatáról, valamint a fogorvosi rendelő használatának rendezéséről tárgyal soron következő ülésén, 2016. október 28-án, pénteken 14 óra 30 perctől az arlói képviselő-testület. A testületi ülés meghívója ide kattintva letölthető.

Meghívó a szeptember 27-i testületi ülésre

Arló Nagyközség Önkormányzata 2016. szeptember 27-én, kedden 14.00 órától tartja soron következő testületi ülését az Arlói Polgármesteri Hivatalban. Az ülésen a testület többek között a bérleti díjak felülvizsgálatával, a közszolgáltatási hulladékszállítási szerződéssel, a szociális tüzelő programmal, a Bursa Hungarica és a Minden gyermek lakjon jól pályázattal, valamint a TOP-2.1.3-15 Települési környezetvédelmi infrastruktúrahálózat csapadékvíz elvezetés című pályázattal foglalkozik. A testületi ülés meghívója ide kattintva letölthető.

Hazaváró Arlóban

Nagy sikerrel zajlott a 2016. év talán legjelentősebb rendezvénye, a Hazaváró 2016.

Az időjárás is a kegyeibe fogadta a rendezvényt, több százan látogattak ki a Suvadás ligetbe, hogy ismét megkóstolják a laskát, szórakozzanak a színpadon egymást váltó profi és amatőr művészek előadásán, vagy csak gyönyörködjenek a táj szépségében. Ezúttal ais voltak határon túli vendégek, Székelyföldről Korond településről és a Felvidékről Beretke községből érkezett küldöttség Giczei Anna és Katona Mihály polgármesterek vezetésével.

Ide kattintva nagyon sok fotót, itt pedig a rendezvényen készült videófelvétel első részét, itt a második részt láthatják.

Kiállításon vett részt Arló a Budai Várban

2016. május 7-8-án rendezték meg idén tizedszer a Budai Várban a Főszezon ’16 Turisztikai, Gasztronómiai Kiállítást és Vásárt, melyen Arló is részt vett.

A kétnapos rendezvényen bemutattuk a település turisztikai látványosságait, az érdeklődők kóstolhatták különleges ételeinket, mint a laska, a különböző ízesítésű töklekvár, a csicsókából készült sztrapacska és fasírt, vagy az arlói találmány, az "arlói szushi".

A kiállítás színpadán fellépett és nagy sikert aratott az Arlói Néptánccsoport is.

Az itt készült film és a képek önmagukért beszélnek.

 

Átadták a Kézművesházat

Oktatási, alkotási és bemutatkozási lehetőséget is biztosít a december 15-én Arlóban átadott Kézművesház, amely egyben a település stratégiai jelentőségű útvonalának rehabilitációját is szolgálja. Az épület ugyanis az egyedülállóan szép, suvadással keletkezett tóhoz vezető úton áll.

A kulcsot Nagy Tiborné, az Arlói Közéletért és Kultúráért Egyesület elnöke vette át Vámos Istvánné dr. polgármestertől, és megígérte, hogy a létesítmény nem csupán egy üres intézményi épület, hanem élettel teli alkotóház lesz.

Új harangláb a temetőben

Haranglábat adományozott Arló Nagyközségnek, egy Arlóban működő baráti társaság, a 12 fős Gondolatkör. A haranglábat az egyik tag, Kocska Tamás készítette a tagság által vásárolt anyagokból.

Nem ez az első közösségi tevékenysége a kis társaságnak, mert 2011. augusztusában 2 db rovástáblát állítottak a települést átszelő 25-ös főút mellet, Arló két bejáratánál, illetve az egyik tag a Tájházban lévő tűzhely hulladékhőjét hasznosítandó, ötletes sütőt alkotott.
A harangláb beton alapjának elkészítésében - ásás, betonozás - ,illetve a mintegy 4 méter magas műtárgy felállításában a helyi közcélú munkások segítettek.

A haranglábat 2014. november 14-én Sípos Zoltán plébános atya szentelte fel.

HAZAVÁRÓ - képek a Laskafesztiválról

 

Képes összefoglaló a 2015. évi HAZAVÁRÓ rendezvényről,

benne a IV. Laskafesztivál.

 

Magyarország beköltözött a WestEndbe

Összekapcsolódik a múlt, a jelen és a jövő – formabontó és lenyűgöző kiállítás nyílt hazánk településének címereiből Budapesten, a WestEnd City Centerben

február 20-án.

Május 11-én Arló is bemutatkozott, az itt készült filmet a május 22-ei Falutévé adásban és a honlap falutévé oldalán láthatják az érdeklődők.

bottom of page